2017. március 31., péntek

Együtt utaztunk Gévai Csilla írónővel az Internet Fiesta alatt


„Amikor a két gyerekem húzza a két fülemet”- író- olvasó találkozó Gévai Csillával

2017. március 28- án az Internet Fiesta programsorozat keretében látogatott el a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárába Gévai Csilla írónő. A programsorozat idei, országosan megadott témája az utazás volt, így az író- olvasó találkozó az előadó hölgy „Amíg utazunk” c. könyvére épült. Több zalaegerszegi óvodából is érkeztek majdnem 50 fős létszámmal gyermekek, akik nagy érdeklődéssel várták a rendezvényt.
- Sziasztok jobbkezesek! – hangzott el a köszöntés az írónő szájából, aki jobb kézzel integetett az ovisoknak, majd persze ezt megismételte bal kézzel is a balkezesek nagy örömére. A bemutatkozás után Gévai Csilla elmesélte a jelenlevőknek, hogy nem író a szakmája, eredetileg rajzoló szeretett volna lenni, így került először gyermekkönyvek közelébe. Berg Judit Hisztimesék c. könyvének illusztrációit ő készítette, tett is egy kis kitérőt az óvodások kedvéért a nem éppen nyugodt gyermekek hétköznapjaiban. Vajon mikor látogat meg minket a Hisztimanó? Legtöbbször akkor, amikor fáradtak, éhesek vagyunk, nem kapunk meg valamit, amit nagyon, de nagyon szeretnénk, vagy amikor az anyukának a két gyereke húzza a két fülét. Berg Judit nem véletlenül írta a könyvében ezt a hasonlatot- 4 gyereke van, s hát így bizony nem egyszer kellett szembesülnie a hisztivel, főleg a gyerekek 3-5 éves kora körül. Az ovisok közül több kislány is vállalta, hogy szoros kapcsolatban áll a Hisztimanóval, nekik Gévai Csilla bemutatott két kis szituációs gyakorlatot szavak nélkül, melyek közül ki kellett választaniuk, vajon melyik a hisztis állapotra jellemző. Nem igazán okozott a gyerekeknek különbséget tenni a toporzékoló, vicsorgó és a mosolygós, épp nem repdeső jelenet között.

Mesélt egy másik könyvről is az írónő, amit ő illusztrált, Zsiga Henriknek az Igaz mesék a magyar történelemből c. művére tért ki egy mondat erejéig, mert a legtöbb mesekönyvvel szemben ezt a kiadványt ki is lehet színezni. Ami nem nehéz dolog, mivel az embereknek nem csak saját Hisztimanójuk van, hanem saját ízlésük is. Hamar rá is terelődött a szó a kedvenc színekre, milyen dolgok rendelkeznek ilyen színekkel. Persze meg lettek említve a járművek is, pl. a sárga villamos, és a kék buszok. Innen már nem volt nehéz eljutni az előadás témájához, az utazáshoz.
Gévai Csilla könyvében, az Amíg utazunkban egy Nanuk nevű eszkimó kisfiú Alaszkából Budapestre utazik, ahol „csak nézett”, hiszen teljesen más környezetbe csöppent, amikor hátizsákjával és horgászbotjával a kezében várta Domáék családját Liszt Ferenc repülőtéren. A kérdésre, hogy vajon könnyen engedte el Nanukot vajon az édesanyja egyöntetűen nemmel feleltek az ovisok, hozzátéve személyes tapasztalataikat, mennyire nem jó, ha anya távol van.

Na, de visszatérve Nanukra, hol is van Budapest? Többféle elmélet született arról, melyik országot is nevezik Budapestnek, így az írónő az ovisokkal gyorsan tisztázta, hogy Magyarország fővárosa Budapest, és hogy tudjanak városokat összehasonlítani, még hozzátette, hogy Magyarország nagyvárosa Zalaegerszeg. Miután kibogozták a rejtélyt, rátértek, milyen járművek is vannak fővárosunkban. Képet mutatott a könyvből a gyerekeknek, amire páran egyből rávágták, hogy az a csuklós busz. Az írónő elmesélte, hogy ez egy magyar találmány, és a pár gyerek által bemutatott csuklásnak semmi köze sincs hozzá. A következő gyerekek számára érdekes jármű a metró volt. Kiderült, hogy mást értünk Budapesten a földalattin és a metrón, és hogy ez helyi jellegzetesség nálunk. Utána a villamos, majd a trolibusz következett, amiről az egyik kisfiú meglepően sokat tudott, így még azt is el tudta mondani a többieknek, mi az az áramszedő.
Majd Gévai Csilla kis játékkal készült a gyerekeknek: ők lettek a kis sárga villamosok, akik éjszaka egy hangárban alszanak, majd reggel útra kelnek Budapest utcáin. Először is kinyújtóztatták az áramszedőiket, itt a gyerekek a karjaikat emelgették magasba, köszöntötték egymást, majd elindultak a kötött pályájukon. Az Illatos úti megállónál felvették az illatos nőket, a Kinizsi utcánál felszálltak a hősök, majd miután nagy nehezen felértek a Dombtető utcai megállóhoz, itt felvettek két apró embert. Az ajtó persze mindig tapsra csukódott be, és miután még egy óvodáscsoportot is elvittek a többi utassal együtt a végállomásra, visszamentek este a hangárba aludni.

Végezetül az írónő megígérte az ovisoknak, hogy Budapesten mindenképpen elmondja majd az embereknek, milyen ügyesek a zalaegerszegi gyerekek. Megköszönte a figyelmet, s még elmondta, hogy van egy varázsceruzája, amivel tud mosolygós arcokat rajzolni, de mint kiderült, nem csak azt, hanem egyenként minden gyereknek emlékül lerajzolta az óvodás jelét, és persze mellé a beígért mosolygós arcocskát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Húsvéti könyvajánló